2012. április 24., kedd

Jézus él, és Ő ma is megjelenik!

Nagyon tudom csodálni Jézus tanitványnőit, mivel ők olyan kitartóak voltak  mellette. Igen Jézus tanitványai, ahogy ma sem, akkor sem csak férfiakból álltak. És mivel nem olyan rég volt a húsvét, ezért a húsvéti történetből kiindulva vizsgáltam egy nő életét, akitől sokat tanultam. Ez a nő nem más, mint magdalai Mária, Jézus hűséges követője. Ez a Mária hét ördögtől megszállot nő volt, akit Jézus meggyógyitott, úgy hogy kiűzte belőle az ördögöket. Mária ettől fogva Jézus követőjévé vállt és nagyon szerette Őt. Megfigyeltem azt, hogy Mária végig ott volt Jézus mellett, az Ő szenvedéseiben. Minden evangélista emlitést tesz róla, hogy ott volt a kereszt alatt, ott volt amikor levették Jézus testét a keresztről és eltemették, és az első volt aki ment a sirhoz megkenni Jézus testét a szombat elmúltával. Mindez Mária szeretetét, hűségét, kitartását bizonyitja. Érdekes az, ahogy János leirja a feltámadás történetében azt, hogy magdalai Mária korán reggel mikor ment a sirhoz és meglátta, hogy a kő el van véve a sirbolt elől, akkor elfut a tanitványokhoz. Péter és János vele mennek, és miután meglátják a lelpleket ahol Jézus feküdt hazamennek. De Mária ő nem ment haza, ő ott  maradt és sirt. Jézus megszólitja őt, de ő nem ismeri fel azt hiszi, hogy a kertész az, azután mikor Jézus nevén szólitja, akkor Mária felismeri Őt.
Jézus él, és Ő ma is megjelenik, Ő ma is keresi a Máriához hasonló lelkületű embereket. Előszőr is Jézus a szerető szivűeknek jelenik meg. Mária nagyon szerette Őt. Én mennyire szeretem Jézust? Te egyáltalán szereted Őt? Azt mondta az Úr Jézus akinek sok bocsátatik meg, az jobban szeret engem. Ha már Máriához hasonlóan volt találkozásod Jézussal, Ő ha téged is meggyógyitott, akkor te is tudod szeretni Őt. Ha pedig ez még nem történt meg veled, akkor kérheted Őt, hogy neked is jelenjen meg és érintsen meg, mert elég Jézusnak egy érintése ahhoz, hogy tönkre ment életed, összetört lelked meggyógyuljon. Másodszor a hűséges, kitartó szivűeknek jelenik meg az Úr! Mária mindvégig kitartott Jézus mellett. Én mennyire vagyok hűséges? Gyáván megtagadom, mint Péter, vagy Júdáshoz hasonlóan egy pár lejért elárulom, vagy Máriaként végig mellette maradok, a kereszt alatt is ott vagyok? Ha Mária is haza ment volna Péterrel és Jánossal együtt, akkor nem tudott volna Jézus neki megjelenni a sirnál. Sokszor időt kell adjunk Istennek, hogy megjelenjen nekünk. Az a probléma, hogy nagyon hozzá vagyunk ahhoz szokva, hogy pörög az élet, mindennapjaink csak a rohanásról szólnak. Reggelente épp egy igét elolvasunk, és két mondatba eldaráljuk az imánk és már futunk is. Egész nap rohanuk, este pedig annyira fáradtan roggyunk az ágyban. hogy egy mondat után bele alszunk az imánkban. És mikor van akkor Istennek ideje, hogy megjelenjen nekünk? De a jó hir, hogy ezen változtathatunk. Minden időnk amivel rendelkezünk, azt mind Istentől kaptuk, igy ne essen nehezünkre egy keveset adni belőle Neki. Annyira jó reggel korábban felkelni, nyugodtan Igét olvasni, és imádságaimban valóban beszélgetni Vele. Este pedig nem úgy lefeküdni, hogy amit reggel kértem Tőle azt meg se köszönjem, hanem újból beszélgessek Vele, megnyissam Bibliám, hogy Ő válaszolhasson nekem. Időt adni Neki, hogy Ő megjelenhessem nekem. Ha kipróbálod meglátod, hogy mennyivel drágább mindennél a Vele töltött idő, milyen jól esik az amikor Ő neveden szólit meg, ahogyan Máriát is és beszél veled, válaszol kérdéseidre, békességével tölt el, és szeretetével vesz körül. Harmadszor pedig Jézus szolgálat közben jelenik meg. Mária szolgálni akart Jézus felé azzal, hogy ment megkenni az Ő testét. De én hogyan tudnák Jézusnak szolgálni, hiszen Ő már nincs itt a Földön, soha nem láttam, kérdezzük. Nagyon egyszerűen. Az Úr Jézus azt mondta, ha eggyel a kicsinyek közül jót tesztek, akkor Velem teszitek azt. Na igy lehet Jézusnak szolgálni, hogy mások felé szolgálok.
A jó hir tehát az, hogy Jézus meghalt a bűneinkért, hogy nekünk életünk legyen, és ne kelljen mi megfizessünk értük. De ezzel nem lett mindennek vége, mivel Ő harmadnapon feltámadott és Ő ma is él. És ahogy akkor megjelent a tanitványainak és sokaknak, ugyanúgy ma is megjelenik. Hogyan és kiknek jelenik meg? Szolgálat közben jelenik meg, és a szerető szivűeknek, a kitartó és hűséges szivűeknek. Mária egy ilyen nő volt akinek megtudott jelenni az Úr. Szeretnék én is egy ilyen nő lenni, aki szeressem az Urat mindennél jobban, aki mindenemmel Neki szolgáljak (ugyanis mim van amit ne Tőle kaptam volna), és mindhalálig hű legyek hozzá.
Hálás vagyok az Úrnak, mivel megjelent nekem is, Ő meggyógyitott engem is, és mert Máriával együtt mondhatom "Láttam az Urat!"(Jn20,18b)
Neked már megjelent az Úr, te már láttad-e Őt? Adj időt Istennek, hogy megjelenjen neked!

2 megjegyzés: