Így az időnket is Tőle kaptuk. Technikai okok miatt nem tudtam az elmúlt napokba irni, és most azt szeretném megosztani ami az elmúlt három nap történt velem.
Hétfőn reggel úgy döntöttem nem megyek délután egyetemre, hanem inkább tanulmányozni fogom János evangéliumát és elkészitem belőle a jegyzeteim a teológiára. Hát ez ment is úgy délig, amig feljött a barátnőm hozzám egy barátnőjével, azután velük beszélgettem, miután elmentek újra belemerültem munkámban. Később délután az egyik barátnőm hivott tollasozni, gondoltam szép az idő elmegyek vele. Nagyon jó volt ez a kikapcsolódás, és még a beszéd témáink is szűkségszerűek voltak.Haza érve, már nem sokat haladtam a jegyzeteimmel, mivel nyolctól kezdődött a bibliakör. Egy hatodéves srác tartotta. Először egy videót néztünk meg a youtuoberól "God's Pie". Ez röviden arról szól, hogy Isten ad egy sütit és azt szétosszák az embereknek, ezek az emberek különböző dolgokat jelképeznek, pl: hobby, pénz, autó. tanulás, élvezet,stb. és mindegyik kap egy szelet sütit, csak Istennek nem jut belőle. Érdemes megnézni, mert sokat mond. Ennek kapcsán arról beszéltünk, hogy mi amit Istentől kaptunk abból mennyit adunk neki. Külön kiemelte a srác azt, hogy naponta mennyi időt szánunk Istenre, van-e csendességünk vele, mennyit imádkozunk, olvassuk az Ő igéjét. Szerintem ezek lényeges kérdések és megéri elgondolkozni ezen. Mindenki elmondta, hogy hogy van ezzekkel a kérdésekkel. Én elmondtam, hogy számomra a legfontosabb a reggeli csendesség, téleg úgy kezdeni mindennapot, hogy elcsendesedsz Jézus lábánál, merítesz az Ő igéjéből, beszélgetsz Vele. Minden harc a térdeinken dől el, és igazán csak akkor lehet egy áldott és győzelmes napod, ha azt már reggel korán elkérted Istentől és megharcoltad. Fontos az, hogy legyen időnk Istenre. Egy kedves barátom mindig emlegeti Luther mondását. Luther azt mondta mikor sok dolga volt "ma sok dolgom van, ezért négy órát imádkozom". Bárcsak mi is így lehetnénk ezzel, minnél több feladatot kapunk Istentől, annál többet osztanánk meg Vele. Az igét is megemlíteném, Mária és Márta története volt az alap ige. Márta szorgoskodott és sokra igyekezett, de Mária a jobb részt választotta, mert Ő egyszerűen csak ott ült Jézus lábánál, és tele töltötte a lelkét az Ő beszédével. Bárcsak tudnánk mi is mindig a jobb részt választani és mindig csordultig lenne a szívünk az Ő beszédével. Az is jó volt, hogy ide "költözött", csak két hétig itt van nálam egy barátnőm.
Kedden korán keltem, mivel egy barátnőmmel minden reggel 6-kor megyünk szaladni. Azután pedig csendességben voltam az Úrral, miután egyetemre mentem. A keddi napom eléggé zsufolt, reggel 8-tól este 18-ig vagyok szünet nélkül. Este hattól pedig imacsoportunk van, mikor hárman össze szoktunk ülni és akkor időn kivül imádkozunk személyes problémáinkért, kérjük Isten vezetését, imádkozzunk azokért akiket az Úr a szivünkre helyezett, a misszióért, három személy megtéréséért, egy városért és egy országért,mindenki külön- külön más más országért, városért, úgy ahogy azt az Úr a szívére helyezte. Persze imádság előtt az asztali közösséget is gyakoroljuk, mivel fáradtan és éhesen érkezünk. Olyan jó az, hogy nem csak testi éhség van bennünk, hanem annál inkább lelki, éhezzük Isten jelenlétét és munkáját. Komolyan mondom mindig olyan felüdülés Isten lábánál, az Ő jelenlétében.
A szerdai napom nagyon jól kezdődött, a barátnőmmel közös áhítatot tartottunk és a Jeremiás siralmai 3. részét olvastuk el. Engem nagyon megragadott egy pár igevers és ezt most azért is írnám le, mert lehet van olyan aki nem nyitja ki a Bibliát vagy nincs is neki. Az igeversek a következök: "Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged! Az Úr az én osztályrészem -mondom magamban-, ezért benne bízom. Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására. Jó, ha a férfi már ifjúkorában igát hordoz."(jersir.3,22-27), "Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret."(jersir3,31-32), "Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz! Emeljük föl szívünket és kezünket Istenhez, aki a mennyekben van: Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg."(jersir3,4o-42), "Fáj a lelkem, ha látom városom lakóinak sorsát."(jersir3,51), "Segítségül hívtam nevedet, Uram, a verem mélyéről. Meghallottad szavamat: Ne fogd be a füled sóhajtásom és kiáltásom előtt! Közeledtél, mikor kiáltottam hozzád, így szóltál: Ne félj! Te perelted Uram peremet, és megváltottad életemet."(jersir3,55-58). Érdemes elgondolkozni ezen az igéken. A nap többi részéről annyit, hogy egyetemen voltam estig, azután pedig egy szülinapon is voltunk, mivel megleptünk egy fiatalt a gyülekezetből.
Mindennap külön ajándék, kérdés az, hogy mi hogy használjuk azt, és mennyire élünk hasznosan és nem csak pocsékoljuk az időnket hiábavalóságokra.
Kedves barátom kívánom, hogy épülésedre legyenek ezek a gondolatok, és ne feledd MINDEN AMINK VAN AZ AJÁNDÉK ISTENTŐL!
2010. március 24., szerda
2010. március 22., hétfő
Szolgálat...
Gyönyörű napsütés csiklandozta arcom vasárnap reggel. Mindig a napsugarakba Isten jelenlétét érzem, atért is, mert Ő maga a fény, az igazi világosság, ahogy erről kijelentést is tett. Korán felkeltem és azután elcsendesedtem Isten lábainál, beszélgettem vele, arról ami eddig történt és arról ami ezután lesz, és főleg elkértem tőle arra az egész napra az áldást és tudjátok meg, hogy Isten sohasem szűk kezü, henem Ő bőven adja annak aki kéri. Egy nagyon áldott vasárnapom volt és most erről szeretnék írni, gondolatokat megosztani.
Elmentem délelőtt a gyülekezetbe, ahol a szolgálatról volt szó. Az egyik testvérem arról tett bizonyságot, hogy egyszer egy sószoró volt (az olyan misszió, hogy különböző helyekről összejönnek fiatalok, akik az Urat szeretik és bejárják az egész falut vagy várost, programokat, tevékenységeket szerveznek, és bizonyságot tesznek arról, hogy kicsoda Isten és hogy mit tett velük, éls hirdetik esténként Isten igéjét) és a fiatalok csapatába volt két srác aki beszéd hibás volt, vagyis úgy beszéltek, hogy két szót nem igazán tudtak összetenni és nagy figyelemmel meg koncentrálással értheti meg az ember, hogy mit is akarnak mondani. Mikor ez kiderült róluk, őket nem küldték ki hívogatni az embereket, hanem ott hagyták, hogy csomagokat őrizzenek, takarítsanak, és feladatot biztak rájuk. A két srác nem bántodott meg ezen, hanem letérdeltek és imádkoztak, azután azt mondták egymásnak, hogy menjenek egy pár házhoz imádkozni és mire a többiek visszajönnek arra a rájuk bízott feladatokkal is meglesznek. És így tettek, kimentek 15 házhoz és mindenhol csak annyit tettek, hogy engedélyt kértek, hogy imádkozhassanak értük (azokért akik ahoz a házhoz tartoznak) és így mentek el mindennap. Péntek este evangélizációt tartottak a kultúrba (igehirdetést) és mikor a többiek űjra elmentek hívogatni, ők is elmentek ahhoz a 15 házhoz és azt mondták, hogy menjenek el péntek este a kultúrba, mert ott is imádkozni fognak. És mit gondoltok péntek este kik jöttek el az egész faluból? Csak az a 15 család, akiknél ezek a fiúk voltak és azokból is nagyon sokan befogadták az Úr Jézust. Csodálatos, hogy Isten nem a vagány, meg jóbeszédű fiatalokat választotta ki, hanem Ő azokat választja ki "akik a világ szemébe bolondok és lenézettek, hogy senki se dicsekedjék". Felteszem a kérdést, hogy mi tudunk-e így szolgálni? Teljes odaszántsággal, úgy mint akik Krisztusért teszik. Érdemes ezen elgondolkozni, főleg ezt azoknak írom, akiknek már kapcsolatuk van Istennel és az Ő gyermekei. Annyira tele vannak a gyülekezetek, a világ álhivőkkel. Könnyű elmenni vasárnap nyakkendősen a gyülekezetbe és szépen hangosan imádkozni, akkár énekkarba is szolgálni, vagy imaórát vezetni, vagy prédikálni, és mikor ott vagy a hétköznapokba nem vállalod fel, hogy hivő vagy, nem vallód meg Megváltódat, nem teszel róla bizonyságot, ha evangélizálás van a gyülekezetedbe nem hívod meg a kollegáid, mert nem tartod érdemesnek, azt mondod ők nem arra valók, nem térnek meg vagy nem jönnek el. Persze, hogy nem, ha te nem adod meg az esélyt. Ezek valós esetek, ismerek személyeses ilyen hivőket, fiatalokat akik így tesznek. Tartsunk önvizsgálatot és kérdezzük meg magunktól, mikor tettem utoljára bizonyságot Jézusról. Épp ifin is pénteken a szolgálatról beszéltünk és arról, hogy vannak direkt és indirekt szolgálatok Istennek, és vannak tudatos meg nem tudatos. Nekem az egyik tudatos szolgálatom az, hogy minden reggel mikor felkelek és hálát adok Istennek, meg kérek tőle, akkor mindig elmondom neki, hogy adjon egy embert akinek Róla beszéljek. És nagyon sok beszélgetésemben az egyetemen bevonom Istent, az Ő igéjét, azt hogy Ő mit gondol dolgokról és beszélek Róla, de ezen kivül mindig egy embernek szenélyesen bizonyságot teszek Isten nagy szeretetéről és arról, hogy Ő azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Ezt nem dicsekvésből írom, mert az ige is írja, hogy senki se dicsekedjék, de én Pállal együtt mondom, hogy NEKEM AZ ÉLET KRISZUS, és amit Ő tett velem azt nem hallgathatom el. Most mikor a teológián voltam mondta az egyik tanár és egyben lelkipásztor, ha valaki igazán megtérne és az egy évben elvezetne egy embert Krisztushoz, az meg őszintén átadná magát Neki és azután Ő is egy embert Istenhez vezetne, akkor 35 év alatt 7 milliárd ember térne meg. Gondoljunk bele, hogy már eltelt 2009 év és hány ember tért meg? Őszintén álljunk meg az Úr előtt és szívünket megszaggatva térjünk meg és legyen napi imatémánk, hogy egy évben egy embert Jézushoz vezessek és az őszintén megtérjen. Ide kapcsolnám azt, hogy ez csak úgy valósulhat meg, ha újjászülettünk. Olyan sokan abban a tévedésbe esnek, hogy megtértem és üdvözülök. NEM, ÚJJÁSZÜLETÉS NÉLKÜL NINCS ÜDVÖSSÉG, mert Jézus maga mondta Nikodémusnak is " Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát." Nem azt mondja ha valaki nem tér meg nem láthatja Isten országát, és a másik dolog hogy az újjászületés nem egyenlő a megtéréssel két külön dolog. De természetesen a megtérést követi az újjászületés. Röviden nem lehet újjászületni megtérés nélkül, és nem lehet üdvözülni újjászületés nélkül. Imáddkozzunk azért, hogy Isten szüljön újjá bennünket az Ő Szentlelkével.
Gyülekezet után haza jöttünk, azért írom többes számba, mert egy néhány fiatalt meghívtam ebédre. Az asztali közösségre is szűkség van, hogy egymást jobban megismerjük és ebben is gyakoroljuk szeretetünket. Én nagyon szeretek sütni-főzni és főleg akkor, ha van kinek, és kimondottan örülök mikor az asztalom körbe van ülve. Amugy általába ad az Úr majdnem mindennap vendéget és én ezért hálás vagyok. Ebéd után beszélgettünk a fiatalokkal inkább orvosi dolgokat, mert mind orvosisok voltunk, ez valahogy most így jött össze :). Délután újra gyülekezetbe voltam és azután az egyik barátnőmmel járunk korház misszióba és este alkalom után oda mentünk. Ez a korház misszó abban áll, hogy különböző szekciókon bemegyünk szalonokba énekelünk, igét olvasunk mármint a lelkésznő akivel járunk megoszt az igéből egy pár gondolatot azután mi imádkozunk románul, magyarul, gyümölcsöt adunka betegeknek, meg egy kis olvasni valót és ha kell személyesen is beszélgetünk vele. Az este már fél nyolckor neki indultunk, két szalonba voltunk az 1es neuron, a 2neuron nem fogadtak be. Úgy elcsodálkoztam, hogy mennyire szörnyű lehet, hogy még a betegágyon a korházba is egyeseknek nem kell Isten. Épp mondtam a társaimnak, hogy Jézus mikor kiküldte a tanítványait akkor azt mondta nekik, ha valahol nem fogadják be őket, akkor még a port is verjék le a lábukról. Azután lementünk a 4. emeletre a reumatológiára és csodálatos volt, hogy az egyik szalonba mikor befejeztük jöttek betegek és hívtak, hogy menjünk be hozzájuk is, azután ott is mikor befejeztük hívtak újra egy másik szalonba és 10 lett mikor befejeztük. Csak áldani tudtam Istent, ezért, hogy kitettek egyik helyről és befogadták másik három helyre.
Áldott volt ez a vasárnap és olyan jó, hogy Istennel járva minden napunk áldott lehet.
Én azt kívánom kedves barátom, hogy legyen egy nagyon áldott heted Jézussal. Minden nap tapasztald meg Jézus szeretetét és azt, hogy Nélküle értelmetlen az éeleted, hiába futsz, küzdesz, gürcölsz, semmit nem ér. Kívánom, hogy tudjad ajobbik részt választani, úgy mint egykor Mária, aki Jézus lábánál ült és csak Rá figyelt. Van mikor nem szorgoskodni kell, mint Márta, hanem csak Jézus lábainál ülni. Bárcsak ezen a héten nagyon sokat ülhetnénk Jézus lábánál.
Elmentem délelőtt a gyülekezetbe, ahol a szolgálatról volt szó. Az egyik testvérem arról tett bizonyságot, hogy egyszer egy sószoró volt (az olyan misszió, hogy különböző helyekről összejönnek fiatalok, akik az Urat szeretik és bejárják az egész falut vagy várost, programokat, tevékenységeket szerveznek, és bizonyságot tesznek arról, hogy kicsoda Isten és hogy mit tett velük, éls hirdetik esténként Isten igéjét) és a fiatalok csapatába volt két srác aki beszéd hibás volt, vagyis úgy beszéltek, hogy két szót nem igazán tudtak összetenni és nagy figyelemmel meg koncentrálással értheti meg az ember, hogy mit is akarnak mondani. Mikor ez kiderült róluk, őket nem küldték ki hívogatni az embereket, hanem ott hagyták, hogy csomagokat őrizzenek, takarítsanak, és feladatot biztak rájuk. A két srác nem bántodott meg ezen, hanem letérdeltek és imádkoztak, azután azt mondták egymásnak, hogy menjenek egy pár házhoz imádkozni és mire a többiek visszajönnek arra a rájuk bízott feladatokkal is meglesznek. És így tettek, kimentek 15 házhoz és mindenhol csak annyit tettek, hogy engedélyt kértek, hogy imádkozhassanak értük (azokért akik ahoz a házhoz tartoznak) és így mentek el mindennap. Péntek este evangélizációt tartottak a kultúrba (igehirdetést) és mikor a többiek űjra elmentek hívogatni, ők is elmentek ahhoz a 15 házhoz és azt mondták, hogy menjenek el péntek este a kultúrba, mert ott is imádkozni fognak. És mit gondoltok péntek este kik jöttek el az egész faluból? Csak az a 15 család, akiknél ezek a fiúk voltak és azokból is nagyon sokan befogadták az Úr Jézust. Csodálatos, hogy Isten nem a vagány, meg jóbeszédű fiatalokat választotta ki, hanem Ő azokat választja ki "akik a világ szemébe bolondok és lenézettek, hogy senki se dicsekedjék". Felteszem a kérdést, hogy mi tudunk-e így szolgálni? Teljes odaszántsággal, úgy mint akik Krisztusért teszik. Érdemes ezen elgondolkozni, főleg ezt azoknak írom, akiknek már kapcsolatuk van Istennel és az Ő gyermekei. Annyira tele vannak a gyülekezetek, a világ álhivőkkel. Könnyű elmenni vasárnap nyakkendősen a gyülekezetbe és szépen hangosan imádkozni, akkár énekkarba is szolgálni, vagy imaórát vezetni, vagy prédikálni, és mikor ott vagy a hétköznapokba nem vállalod fel, hogy hivő vagy, nem vallód meg Megváltódat, nem teszel róla bizonyságot, ha evangélizálás van a gyülekezetedbe nem hívod meg a kollegáid, mert nem tartod érdemesnek, azt mondod ők nem arra valók, nem térnek meg vagy nem jönnek el. Persze, hogy nem, ha te nem adod meg az esélyt. Ezek valós esetek, ismerek személyeses ilyen hivőket, fiatalokat akik így tesznek. Tartsunk önvizsgálatot és kérdezzük meg magunktól, mikor tettem utoljára bizonyságot Jézusról. Épp ifin is pénteken a szolgálatról beszéltünk és arról, hogy vannak direkt és indirekt szolgálatok Istennek, és vannak tudatos meg nem tudatos. Nekem az egyik tudatos szolgálatom az, hogy minden reggel mikor felkelek és hálát adok Istennek, meg kérek tőle, akkor mindig elmondom neki, hogy adjon egy embert akinek Róla beszéljek. És nagyon sok beszélgetésemben az egyetemen bevonom Istent, az Ő igéjét, azt hogy Ő mit gondol dolgokról és beszélek Róla, de ezen kivül mindig egy embernek szenélyesen bizonyságot teszek Isten nagy szeretetéről és arról, hogy Ő azt akarja, hogy a bűnös megtérjen és éljen. Ezt nem dicsekvésből írom, mert az ige is írja, hogy senki se dicsekedjék, de én Pállal együtt mondom, hogy NEKEM AZ ÉLET KRISZUS, és amit Ő tett velem azt nem hallgathatom el. Most mikor a teológián voltam mondta az egyik tanár és egyben lelkipásztor, ha valaki igazán megtérne és az egy évben elvezetne egy embert Krisztushoz, az meg őszintén átadná magát Neki és azután Ő is egy embert Istenhez vezetne, akkor 35 év alatt 7 milliárd ember térne meg. Gondoljunk bele, hogy már eltelt 2009 év és hány ember tért meg? Őszintén álljunk meg az Úr előtt és szívünket megszaggatva térjünk meg és legyen napi imatémánk, hogy egy évben egy embert Jézushoz vezessek és az őszintén megtérjen. Ide kapcsolnám azt, hogy ez csak úgy valósulhat meg, ha újjászülettünk. Olyan sokan abban a tévedésbe esnek, hogy megtértem és üdvözülök. NEM, ÚJJÁSZÜLETÉS NÉLKÜL NINCS ÜDVÖSSÉG, mert Jézus maga mondta Nikodémusnak is " Bizony, bizony mondom néked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát." Nem azt mondja ha valaki nem tér meg nem láthatja Isten országát, és a másik dolog hogy az újjászületés nem egyenlő a megtéréssel két külön dolog. De természetesen a megtérést követi az újjászületés. Röviden nem lehet újjászületni megtérés nélkül, és nem lehet üdvözülni újjászületés nélkül. Imáddkozzunk azért, hogy Isten szüljön újjá bennünket az Ő Szentlelkével.
Gyülekezet után haza jöttünk, azért írom többes számba, mert egy néhány fiatalt meghívtam ebédre. Az asztali közösségre is szűkség van, hogy egymást jobban megismerjük és ebben is gyakoroljuk szeretetünket. Én nagyon szeretek sütni-főzni és főleg akkor, ha van kinek, és kimondottan örülök mikor az asztalom körbe van ülve. Amugy általába ad az Úr majdnem mindennap vendéget és én ezért hálás vagyok. Ebéd után beszélgettünk a fiatalokkal inkább orvosi dolgokat, mert mind orvosisok voltunk, ez valahogy most így jött össze :). Délután újra gyülekezetbe voltam és azután az egyik barátnőmmel járunk korház misszióba és este alkalom után oda mentünk. Ez a korház misszó abban áll, hogy különböző szekciókon bemegyünk szalonokba énekelünk, igét olvasunk mármint a lelkésznő akivel járunk megoszt az igéből egy pár gondolatot azután mi imádkozunk románul, magyarul, gyümölcsöt adunka betegeknek, meg egy kis olvasni valót és ha kell személyesen is beszélgetünk vele. Az este már fél nyolckor neki indultunk, két szalonba voltunk az 1es neuron, a 2neuron nem fogadtak be. Úgy elcsodálkoztam, hogy mennyire szörnyű lehet, hogy még a betegágyon a korházba is egyeseknek nem kell Isten. Épp mondtam a társaimnak, hogy Jézus mikor kiküldte a tanítványait akkor azt mondta nekik, ha valahol nem fogadják be őket, akkor még a port is verjék le a lábukról. Azután lementünk a 4. emeletre a reumatológiára és csodálatos volt, hogy az egyik szalonba mikor befejeztük jöttek betegek és hívtak, hogy menjünk be hozzájuk is, azután ott is mikor befejeztük hívtak újra egy másik szalonba és 10 lett mikor befejeztük. Csak áldani tudtam Istent, ezért, hogy kitettek egyik helyről és befogadták másik három helyre.
Áldott volt ez a vasárnap és olyan jó, hogy Istennel járva minden napunk áldott lehet.
Én azt kívánom kedves barátom, hogy legyen egy nagyon áldott heted Jézussal. Minden nap tapasztald meg Jézus szeretetét és azt, hogy Nélküle értelmetlen az éeleted, hiába futsz, küzdesz, gürcölsz, semmit nem ér. Kívánom, hogy tudjad ajobbik részt választani, úgy mint egykor Mária, aki Jézus lábánál ült és csak Rá figyelt. Van mikor nem szorgoskodni kell, mint Márta, hanem csak Jézus lábainál ülni. Bárcsak ezen a héten nagyon sokat ülhetnénk Jézus lábánál.
2010. március 19., péntek
"Bízzál leányom, a te hited megtartott téged..."
"Bízzál leányom a te hited megtartott téged, menj el békeséggel."(Lk8,48) ez volt a 2009 évi igém. Miután sokat imádkoztam és az egész évet letettem Isten kezében, ezt az igét kaptam válszul. Nehéz év állt előttem, az előző bejegyzésemben említettem, hogy milyen harcba került 14 évi álmot letenni Isten kezébe hittel és azt megkapni, hogyan jutottam be az orvosira és a teológiára. Most az egytemekkel és a hittel, meg bízalommal kapcsolatban szeretném egy átélésemet elmesélni.
Az orvosin első évben a legnehezebb az embriológia (fejlődéstan). Nagyon kemény anatómia tanárnőnk van, aki első órán azzal dicsekedett, hogy milyen sok diákot elvágott az előző évben. A felsőbb évesek is mondták "bátoritásul", hogy az embrio teszt a legnehezebb és mindig kb. 80%-nak nem sikerül. Arra gondoltam novemberben, hogy decemberbe mikor megyek Budapstre a teológiára két tantárgyból előre hozom a vizsgám, hogy ne maradjon olyan sok a szesszióra mivel itthon az orvosin is van elég vizsgám. Ezt el is tudtam intézni. Csak az történt, hogy miután Bp.-ről haza jöttem, december elején bejelentette az anatómia tanárnő, hogy dec. 14. lesz az embrió vizsgánk. Én teljesen lefagytam, mert dec. 12., 13. a teológián is lesznek vizsgáim. Éreztem ez tűl sok, és képtelen vagyok két hét alatt annyi rengeteg anyagot mindenből megtanulni. Egyik legjobb barátom mondta is az egyetemen, hogy most össze csaptak a hullámok a fejem felett, és hogy hagyjam abba a teológiát, mert nem fogom bírni mind a két egyetemet, a többiek is ugyanezen a véleményen voltak. Én pedig mondtam nekik, hogy mindkettőt Isten adta és én eddig soha nem tapasztaltam, hogy Ő cserbe hagyott volna, és tudom ezután sem fog magamra hagyni. Miután este haza jöttem az egyetemről épp a bibliakör kezdödőtt ( itt csak annyit kell tduni, hogy minden hétfő este 8-tól van nálam itthon orvosi egyetemistáknak bibliakör, amikor együtt vagyunk, énekelünk, imádkozzunk és valamilyen témát megbeszélünk, amit azután Igékkel is alátámasztunk, nagyon áldott alkalmak szoktak lenni) és meséltem, hogy hogy össze jöttek a dolgok. Erre az egyik azt mondta hát nekem kellett ez, akkor nincs mit mondjak. Bevallom nagyon elcsüggedt voltam. Éneklés közbe énekeltünk egy olyan éneket amiben az volt, hogy "Ő megtudja tenni, Ő megtudja adni, Ő megtudja tenni, mi most oly nehéz. Ő megtudja tenni, Ő megtudja adni, hisz Néki semmi sem nehéz. Az Úrra nézz csak, ne Góliátra s a győzelem már a tiéd. Nem csak te harcolsz, Ő is ott harcol, az élet harcmezején." Ezt akkor éreztem, hogy Isten nekem mondja és minden félemem, kétségbeesésem elmúlt, sőt széggyeltem magam Isten előtt, mert elcsüggedtem és hagytam magam az ördögtől becsapni. Másnap olyan boldogan mentem az egyetemre, kérdezte is a barátom, hogy mi történt velem, hogy olyan boldog vagyok, a tegnap még olyan letört voltam. És akkor elmondtam neki is ezt amit Isten mondott nekem, és mondtam, hogy hiszem, hogy Isten sikeresen átfog ezeken a vizsgákon segíteni, mert Ő soha nem ad többet, mint amit mi eltudnánk hordozni. Közbe készültem a vizsgákra, elmentem Bp.-re sikeresen nagy jegyekkel levizsgáztam. Hétfőn hajnalba értem haza és délután volt az embrio vizsgám. Annyit tettem, hogy délelőtt nem mentem egyetemre és átolvastam egyszer a könyvet, azután letérdeltem és imádkoztam és kértem Istent, hogy mutassa meg az Ő hatalmát azáltal, hogy sikerülni fog a vizsgám, és még megkértem szüleimet, barátaimat, hogy imádkozzanak értem. Felmentem az egyetemre, mindenki ott volt a folyoson, nagyon izgultak és féltek. Az egyik srác látta rajtam, hogy milyen nyugis vagyok és megkérdezte, hogy nem félek? Én miűondtam, hogy nem, mert valahogy nagy békességem van, tudom hogy most 8 ember imádkozik értem, én is imádkoztam és hogy Isten megfog segíteni és sikerülni fog. Mikor bementünk a terembe mindenki maga előtt az embrio könyvekkel, én nem vittem magammal a könyvem, mert úgy gondoltam ott már nem lesz idő ismételni. Épp mondtam a társaimnak, hogy végig nézek a termen és Dávid meg Góliát jut eszembe. Góliát ment fel fegyverkezve Dávid ellen, Dávid pedig a Seregek Urának, az Ő Istenének nevében ment megküzdeni Góliáttal. Mondtam nekik, hogy ők mind az embrio könyvvel jöttek én pedig Jézus nevében és hiszem, hogy sikerülni fog. Erre az egyik megcáfolja hitemet én pedig mondtam, hogy Jézus mondta, ha valamit kérsz és kételkedés nélkül hiszed, hogy azt megkapod, akkor Isten megadja. Megvolt a vizsga 10 kérdés volt és kb. 5-10 perc volt rá. Miután beadtuk a lapokat kérdzték a társaim mit csináltam, mondtam hogy szerintem elfognak vágni de ha így lesz akkor Isten csak azért engedi meg, hogy jobban megtanuljam az embriot. Tudtam hogy 2 válaszom jó, 2 nem, a többi 6 nem tudtam, hogy jó vagy rossz, és 11 pont az átmenő. De utána következő nap mondtam, hogy nekem még mindig békességem van és hiszem, hogy sikerülhet a vizsgám, mert Isten azt is megteheti, hogy a tanárnő mikor javítja, úgy lássa, hogy a helyes válaszokat írtam. Erre az egyik nagyon racionalista srác azt mondta, hogy túl sokat hiszek, ilyen nincs, Isten ezt nem teheti meg, Ő szabad akaratot adott az embernek. Én mondtam, hogy ez így van szabad akaratot adott, hogy válassza a jót vagy a rosszat, az életet vagy a halált, de nem egyiknek a másik fölőtt, és én és a tanárnő Isten szemében egyformák vagyunk és én igenis hiszem, hogy neki erre van hatalma. Másnap azt mondta a társam, hogy ő már nagyon kiváncsi az eredményekre, és azt mondta ha nekem sikerül ez a vizsgám, akkor Ő hiszi, hogy létezik Isten, mert ha engem aki neki élek és mindig Vele vagyok meg Róla beszélek, nem segít meg akkor kit segítsen meg. A válaszom az volt, hogy őt, mert Isten őt is pont úgy szereti, mint engem. Közbe nagyon sokat imádkoztam, hogy Isten téleg adja meg, hogy sikerüljön a vizsgám, azért, hogy ne szégyenüljön meg az Ő neve és a társaim is higgyék, hogy Ő létezik. Azt álmodtam az éjjel, hogy 12 pontot kaptam. Csütörtökön volt az eredmény hirdetés. A társaim már nagyon kiváncsiak voltak az eredményekre és főleg arra, hogy én mit csináltam. Mondtam nekik, hogy sikerült a vizsgám, mert Isten megmutatta, hogy 12 pontot kaptam álmomba. Az a társam aki azelőtt azt mondta, hogy fogja hinni Isten létezését, most még jobban megerősítette ezt a kijelentését és azt mondta ha téleg annyit kapok, akkor biztos, hogy Isten gyermeke vagyok, stb. Jön a tanár az eredményekkel mondja a nevem és mondja, hogy " 12 puncte". Lefagytam mondtam hogy ilyen nincs, mennyire hatalmas Istenem van. Örültem nagyon és mondtam a társaimnak, hogy látják Istennek mekkora hatalma van, és hogy számára semmi sem lehetetlen és ha hiszel akkor téleg nagy dolgokat tapasztalhatsz meg és érhetsz el. A hitetlen társam pedig azt mondta, hogy nem is annak örülök, hogy sikerült a vizsgám, hanem folyton már 5 perce Istenről beszélek, komolyan a szemembe nézett és azt mondta, hiszi, hogy létezik Isten, most boldog vagyok. Mondtam, hogy igen, nincs annál nagyobb öröm, mikor valaki hiszi Isten létezését. És még nagyobb örömöm az volt, hogy a többi társaim is sorra kezdték mondani, hogy őket is Isten segítette meg. Belátták azt, hol fellép az emberi lehetetlenség, ott megjelenik Isten nagyszerű "lehetségese".
Csodálatos és hatalmas a mi Istenünk!
Arra bátorítalak, hogy merj nagy dolgokat hinni, kételkedés nélkül és akkor megkapod azokat.
Kedves baraátom, ne feledd HIT ÁLTAL NAGY DOLGOKAT ÉRHETÜNK EL!!!
Az orvosin első évben a legnehezebb az embriológia (fejlődéstan). Nagyon kemény anatómia tanárnőnk van, aki első órán azzal dicsekedett, hogy milyen sok diákot elvágott az előző évben. A felsőbb évesek is mondták "bátoritásul", hogy az embrio teszt a legnehezebb és mindig kb. 80%-nak nem sikerül. Arra gondoltam novemberben, hogy decemberbe mikor megyek Budapstre a teológiára két tantárgyból előre hozom a vizsgám, hogy ne maradjon olyan sok a szesszióra mivel itthon az orvosin is van elég vizsgám. Ezt el is tudtam intézni. Csak az történt, hogy miután Bp.-ről haza jöttem, december elején bejelentette az anatómia tanárnő, hogy dec. 14. lesz az embrió vizsgánk. Én teljesen lefagytam, mert dec. 12., 13. a teológián is lesznek vizsgáim. Éreztem ez tűl sok, és képtelen vagyok két hét alatt annyi rengeteg anyagot mindenből megtanulni. Egyik legjobb barátom mondta is az egyetemen, hogy most össze csaptak a hullámok a fejem felett, és hogy hagyjam abba a teológiát, mert nem fogom bírni mind a két egyetemet, a többiek is ugyanezen a véleményen voltak. Én pedig mondtam nekik, hogy mindkettőt Isten adta és én eddig soha nem tapasztaltam, hogy Ő cserbe hagyott volna, és tudom ezután sem fog magamra hagyni. Miután este haza jöttem az egyetemről épp a bibliakör kezdödőtt ( itt csak annyit kell tduni, hogy minden hétfő este 8-tól van nálam itthon orvosi egyetemistáknak bibliakör, amikor együtt vagyunk, énekelünk, imádkozzunk és valamilyen témát megbeszélünk, amit azután Igékkel is alátámasztunk, nagyon áldott alkalmak szoktak lenni) és meséltem, hogy hogy össze jöttek a dolgok. Erre az egyik azt mondta hát nekem kellett ez, akkor nincs mit mondjak. Bevallom nagyon elcsüggedt voltam. Éneklés közbe énekeltünk egy olyan éneket amiben az volt, hogy "Ő megtudja tenni, Ő megtudja adni, Ő megtudja tenni, mi most oly nehéz. Ő megtudja tenni, Ő megtudja adni, hisz Néki semmi sem nehéz. Az Úrra nézz csak, ne Góliátra s a győzelem már a tiéd. Nem csak te harcolsz, Ő is ott harcol, az élet harcmezején." Ezt akkor éreztem, hogy Isten nekem mondja és minden félemem, kétségbeesésem elmúlt, sőt széggyeltem magam Isten előtt, mert elcsüggedtem és hagytam magam az ördögtől becsapni. Másnap olyan boldogan mentem az egyetemre, kérdezte is a barátom, hogy mi történt velem, hogy olyan boldog vagyok, a tegnap még olyan letört voltam. És akkor elmondtam neki is ezt amit Isten mondott nekem, és mondtam, hogy hiszem, hogy Isten sikeresen átfog ezeken a vizsgákon segíteni, mert Ő soha nem ad többet, mint amit mi eltudnánk hordozni. Közbe készültem a vizsgákra, elmentem Bp.-re sikeresen nagy jegyekkel levizsgáztam. Hétfőn hajnalba értem haza és délután volt az embrio vizsgám. Annyit tettem, hogy délelőtt nem mentem egyetemre és átolvastam egyszer a könyvet, azután letérdeltem és imádkoztam és kértem Istent, hogy mutassa meg az Ő hatalmát azáltal, hogy sikerülni fog a vizsgám, és még megkértem szüleimet, barátaimat, hogy imádkozzanak értem. Felmentem az egyetemre, mindenki ott volt a folyoson, nagyon izgultak és féltek. Az egyik srác látta rajtam, hogy milyen nyugis vagyok és megkérdezte, hogy nem félek? Én miűondtam, hogy nem, mert valahogy nagy békességem van, tudom hogy most 8 ember imádkozik értem, én is imádkoztam és hogy Isten megfog segíteni és sikerülni fog. Mikor bementünk a terembe mindenki maga előtt az embrio könyvekkel, én nem vittem magammal a könyvem, mert úgy gondoltam ott már nem lesz idő ismételni. Épp mondtam a társaimnak, hogy végig nézek a termen és Dávid meg Góliát jut eszembe. Góliát ment fel fegyverkezve Dávid ellen, Dávid pedig a Seregek Urának, az Ő Istenének nevében ment megküzdeni Góliáttal. Mondtam nekik, hogy ők mind az embrio könyvvel jöttek én pedig Jézus nevében és hiszem, hogy sikerülni fog. Erre az egyik megcáfolja hitemet én pedig mondtam, hogy Jézus mondta, ha valamit kérsz és kételkedés nélkül hiszed, hogy azt megkapod, akkor Isten megadja. Megvolt a vizsga 10 kérdés volt és kb. 5-10 perc volt rá. Miután beadtuk a lapokat kérdzték a társaim mit csináltam, mondtam hogy szerintem elfognak vágni de ha így lesz akkor Isten csak azért engedi meg, hogy jobban megtanuljam az embriot. Tudtam hogy 2 válaszom jó, 2 nem, a többi 6 nem tudtam, hogy jó vagy rossz, és 11 pont az átmenő. De utána következő nap mondtam, hogy nekem még mindig békességem van és hiszem, hogy sikerülhet a vizsgám, mert Isten azt is megteheti, hogy a tanárnő mikor javítja, úgy lássa, hogy a helyes válaszokat írtam. Erre az egyik nagyon racionalista srác azt mondta, hogy túl sokat hiszek, ilyen nincs, Isten ezt nem teheti meg, Ő szabad akaratot adott az embernek. Én mondtam, hogy ez így van szabad akaratot adott, hogy válassza a jót vagy a rosszat, az életet vagy a halált, de nem egyiknek a másik fölőtt, és én és a tanárnő Isten szemében egyformák vagyunk és én igenis hiszem, hogy neki erre van hatalma. Másnap azt mondta a társam, hogy ő már nagyon kiváncsi az eredményekre, és azt mondta ha nekem sikerül ez a vizsgám, akkor Ő hiszi, hogy létezik Isten, mert ha engem aki neki élek és mindig Vele vagyok meg Róla beszélek, nem segít meg akkor kit segítsen meg. A válaszom az volt, hogy őt, mert Isten őt is pont úgy szereti, mint engem. Közbe nagyon sokat imádkoztam, hogy Isten téleg adja meg, hogy sikerüljön a vizsgám, azért, hogy ne szégyenüljön meg az Ő neve és a társaim is higgyék, hogy Ő létezik. Azt álmodtam az éjjel, hogy 12 pontot kaptam. Csütörtökön volt az eredmény hirdetés. A társaim már nagyon kiváncsiak voltak az eredményekre és főleg arra, hogy én mit csináltam. Mondtam nekik, hogy sikerült a vizsgám, mert Isten megmutatta, hogy 12 pontot kaptam álmomba. Az a társam aki azelőtt azt mondta, hogy fogja hinni Isten létezését, most még jobban megerősítette ezt a kijelentését és azt mondta ha téleg annyit kapok, akkor biztos, hogy Isten gyermeke vagyok, stb. Jön a tanár az eredményekkel mondja a nevem és mondja, hogy " 12 puncte". Lefagytam mondtam hogy ilyen nincs, mennyire hatalmas Istenem van. Örültem nagyon és mondtam a társaimnak, hogy látják Istennek mekkora hatalma van, és hogy számára semmi sem lehetetlen és ha hiszel akkor téleg nagy dolgokat tapasztalhatsz meg és érhetsz el. A hitetlen társam pedig azt mondta, hogy nem is annak örülök, hogy sikerült a vizsgám, hanem folyton már 5 perce Istenről beszélek, komolyan a szemembe nézett és azt mondta, hiszi, hogy létezik Isten, most boldog vagyok. Mondtam, hogy igen, nincs annál nagyobb öröm, mikor valaki hiszi Isten létezését. És még nagyobb örömöm az volt, hogy a többi társaim is sorra kezdték mondani, hogy őket is Isten segítette meg. Belátták azt, hol fellép az emberi lehetetlenség, ott megjelenik Isten nagyszerű "lehetségese".
Csodálatos és hatalmas a mi Istenünk!
Arra bátorítalak, hogy merj nagy dolgokat hinni, kételkedés nélkül és akkor megkapod azokat.
Kedves baraátom, ne feledd HIT ÁLTAL NAGY DOLGOKAT ÉRHETÜNK EL!!!
Folytatás attól, hogy átadtam magam neki.
Írtam a múltkori bejegyzésemben, hogy sok minden történt azután az életemben, hogy átadtam az életem Jézusnak, és most ezekről a dolgokról szeretnék röviden írni, ezáltal a múltat lezárni és a jelennel folytatni. Mindennap rengeteg dolog történik az életemben és nagyon sok féle megtapasztalásaim vannak, ez is volt az indító rugója ennek a blog elindításának, mert nem szeretném elhallgatni azt, hogy milyen hatalmas és csodákra képes Istenem van.
Miutám átadtam magam Neki nagyon színesek kezdtek lenni a mindennapjaim és elkezdtem igazán élni. Szép az élet Jézussal, de ugyanakkor vannak kihívások és harcok is. Első harcom az volt, hogy vállaljam Jézus követését a keresztségben is (ezt azoknak mondom akik nem tudják, hogy az felnőtt bemerítést jelent), ugyanis Ő mondta térjetek meg és keresztelkedjetek meg. Harcba került a családdal, önmagammal, barátaimmal, de jó, hogy Isten ezt a döntést is megerősítette bennem és így egy évvel később a megtérésem után megkeresztelkedtem és utánna a Baptista gyülekezet tagja lettem. Itt megjegyezném azt, hogy senki se értse félre a megtérés nem vallás cserét jelent, hanem azt, hogy át adod az életed Krisztusnak, attól te még lehetsz református is, mert csak akkor vagyunk igazán áldottak, ha a helyünkön vagyunk, ahova Isten helyezett minket. Ki hangsúlyoznám, hogy nem a vallás vagy a jóságod üdvözít, még az sem hogy milyen ügyes, okos, stb. vagy, hanem egyedül JÉZUS KRISZTUS! Azután következett az, hogy hova tovább, mivel líceumot kellett választani, én mindnképp Marosvásárhelyre akartam menni bio-kémia osztályba, de Isten áthuzta ezt a tervemet és Kolozsvárra küldött. Ez érdekes volt, mivel én nagyon ellenkeztem, mikor Isten megmutatta nekem ezt a sulit egy nőn keresztül, és jöttem a kifogásokkal, hogy én mindig Vásárhelyre akartam menni, hogy orvos szeretnék majd lenni és reál osztályba szeretnék tovább tanulni, mivel abban az líceumba ahova írányítottak, csak nyelv osztály volt. De Isten nem hagyta abban, mert Ő tudta hova küld és abban az évben indult bio-kémia osztály mikor én kezdtem a 9. Tudtam, hogy ez értem van, nem is ellenkezdtem többet, hanem elmentem és oda beiratkoztam, vissza emlékszem, hogy édesanyámmal térképen kerestük az iskolát. És 14 évesen megkezdődött számomra a "nagy betűs élet". Egy éve voltam hivő, és egyedül voltam a suliba így, jobban mondva még volt egy hívő srác akit később ismertem meg s akitől aztán sokat tanultam a lelkiekben. Nehéz volt az elején nem igazán értettem, hogy mért kellett oda menjek és mért ott kell tanuljak, egyáltalán mit akar ezzel Isten az én életemben. Áldott volt az a négy év, Isten nagyon sokat formált, rengeteg harcom volt amely által "megedződtem". És rájöttem, hogy mért kellett nekem oda menni, mert Istennek terve volt velem és még sok fiatallal akikkel ott együtt éltem úgy a suliban, mind a bentlakásba. Isten soha nem hagyott cserbe, mindig velem volt és nap, mint nap vezetett, beszélt velem, használt az Ő országa építésében, mindenben megsegített és megáldott amiben belékezdtem. Voltak olyan alkalmak is amikor bántalmaztak hitemért, de akkor örömmel valottam meg Megvátómat és örültem, hogy egy parányi részem lehet az Ő nagy szenvedédéből. 10. osztály első félévében Budapesten tanultam ösztőndíjjal. Ez az időszak volt a legnehezebb és a legszebb. Ebben az időben éreztem azt, hogy egész az egekik eljutottam és a legközelebb éreztem magam Hozzá. Az is külön áldás volt, hogy én kaptam meg ezt az ösztündíjat abból a 11 fiatalból akik pályáztuk. Örültem, hogy mehetek világot látni, új embereket megismerni és újat tanulni. Akkor még nem értettem, hogy mért kellett oda eljussak, de most már igen. Isten ott is akart valamit munkálkodni amiben engem használt fel. Miután onnan visszajöttem, teljesen megváltoztam, komolyan vettem a lelki munkát és szív ügyemnek tartottam a fiatalok elveszését, felelősséget érzek azok iránt akik körülöttem élnek. Nagyon sokat imádkoztamn azután és elhatároztam, hogy mindennap legalább egy embernek beszélek arról, hogy kicsoda Jézus és hogy Nélküle értelmetlen élni, de milyen jó, hogy Vele érdemes. Közbe nyáronként, hol otthon voltam, hol Hargitán egy keresztyén táborban dolgoztam, most az utóbbi nyaramat teljesen a misszió mezőn töltöttem. Nagyon sokat erősődött az én hitem és megtanultam, hogy ha valamit igazán hiszel és kéelkedés nélkül kéred Istentől, Ő megadja neked. Probáld ki. Ezek után következett az igazi pályaválasztás. Ahogy emlitettem kicsi koromtól az volt az álmom, hogy orvos legyek. Mindig mikor gyerek voltam azon álmodoztam, hogy majd nagy leszek és akkor orvosnő leszek, elmegyek Amerikába, lesz ott saját lakásom, autóm egy jó pasim,stb. Miután megtértem ez teljesen megváltozott, azután arról "álmodoztam", hogy sebész leszek, elmegyek Indiába a szegények közé, hol gyogyítani fgom őket és Jézushoz vezetni az embereket. Nem kell saját lakás, se jó pasi, se Amerika, se hirnév, mert nekem annál több van. Harcba került a pályaválasztás mivel tudtam, hogy ez az én álmom, de nem tudtam, hogy ez Isten "álma" is rólam, Ő is azzal a céllal teremtett meg, hogy orvos legyen belőlem, vagy más a terve velem. Féltem attól, hogy lehet megint áthúzza a tervem, mint 8. végén és máshova küldd el. Nehéz volt számomra, hogy kimondjam feladom az álmom, feladom azt amire annyira vágytam, amiért eddig annyit dolgoztam, és itt vagyok Istenem rendelkezz velem, én ott akarok lenni ahol a helyem, mert tudom akkor leszek igazán áldott (világi nyelven "sikeres"). Miután ezt sikerült kimondani és teljesen Isten rendelkezésére állni elmúlt minden félelmem a jövőmet illetően. Eljött a felvételi ideje s vártam vizsga után, hogy lássam mit akar Isten kezdeni velem. Bevallom semmi más egyetemre nem iratkoztam be és nem is gondoltam arra, hogy valami mást szívesen tanulnák vagy majd csinálnék az életben. De annál nagyobb öröm volt amikor bejutottam az orvosira, tudtam és tudom, hogy itt a helyem és hogy ez Isten célja az életemmel, másokat gyogyítani, úgy testileg, mint lelkileg is. De nem csak ennyi volt, mert Isten közbe más szolgálatra és egyben egyetemre is elhívott, és pedig a teológiára. Oda is úgy mentem felvételizni, hogy ha csak téleg ez Isten terve és megfogom birni a kettőt jussak be. Sikerült a felvételim, oda is felvettek, és külön áldásnak tartom, hogy mindkét egyetemet állami helyen végezhetem. Minden reggel mikor felkelek a hála tör fel belőlem, azért, hogy tanulhatok, azt tehetem amire mindig vágytam.
Isten különösen megáldott mindkét egyetemen erővel,( soha nem éreztem az elmúlt hat hónapban, hogy nem birom és feladom, minden reggel mehetek az erő forrásához és merithetek belőle), bölcseséggel, társakkal, barátokkal, tanárokkal. Kifürkészhetetlenek, de ugyanakkor csodálatosak Isten útjai. Ő mindig a legjobbat adja nekünk, csak mi el kell fogadjuk tőle.
Tapasztalataimból azt a következtetést tudom levonni, hogyha a helyünkön vagyunk akkor Isten nagyon megtud áldani és fel tud használni.
Kedves barátom én arra bátorítalak, hogy merd Isten kezébe letenni az életedet és Rá bízni magadat, mert akkor leszel csak igazán boldog, úgy fogod érezni azt mindennap, hogy érdemes élni, és nem éri meg, hgy megfoszd magad az ádásoktól és azoktól a sikerektől, lehetőségektől amit Isten neked akar adni.
Az élet az ajándék, amit Isten azért adott neked, hogy használd. Hát élj ezzel a lehetőséggel!
Miutám átadtam magam Neki nagyon színesek kezdtek lenni a mindennapjaim és elkezdtem igazán élni. Szép az élet Jézussal, de ugyanakkor vannak kihívások és harcok is. Első harcom az volt, hogy vállaljam Jézus követését a keresztségben is (ezt azoknak mondom akik nem tudják, hogy az felnőtt bemerítést jelent), ugyanis Ő mondta térjetek meg és keresztelkedjetek meg. Harcba került a családdal, önmagammal, barátaimmal, de jó, hogy Isten ezt a döntést is megerősítette bennem és így egy évvel később a megtérésem után megkeresztelkedtem és utánna a Baptista gyülekezet tagja lettem. Itt megjegyezném azt, hogy senki se értse félre a megtérés nem vallás cserét jelent, hanem azt, hogy át adod az életed Krisztusnak, attól te még lehetsz református is, mert csak akkor vagyunk igazán áldottak, ha a helyünkön vagyunk, ahova Isten helyezett minket. Ki hangsúlyoznám, hogy nem a vallás vagy a jóságod üdvözít, még az sem hogy milyen ügyes, okos, stb. vagy, hanem egyedül JÉZUS KRISZTUS! Azután következett az, hogy hova tovább, mivel líceumot kellett választani, én mindnképp Marosvásárhelyre akartam menni bio-kémia osztályba, de Isten áthuzta ezt a tervemet és Kolozsvárra küldött. Ez érdekes volt, mivel én nagyon ellenkeztem, mikor Isten megmutatta nekem ezt a sulit egy nőn keresztül, és jöttem a kifogásokkal, hogy én mindig Vásárhelyre akartam menni, hogy orvos szeretnék majd lenni és reál osztályba szeretnék tovább tanulni, mivel abban az líceumba ahova írányítottak, csak nyelv osztály volt. De Isten nem hagyta abban, mert Ő tudta hova küld és abban az évben indult bio-kémia osztály mikor én kezdtem a 9. Tudtam, hogy ez értem van, nem is ellenkezdtem többet, hanem elmentem és oda beiratkoztam, vissza emlékszem, hogy édesanyámmal térképen kerestük az iskolát. És 14 évesen megkezdődött számomra a "nagy betűs élet". Egy éve voltam hivő, és egyedül voltam a suliba így, jobban mondva még volt egy hívő srác akit később ismertem meg s akitől aztán sokat tanultam a lelkiekben. Nehéz volt az elején nem igazán értettem, hogy mért kellett oda menjek és mért ott kell tanuljak, egyáltalán mit akar ezzel Isten az én életemben. Áldott volt az a négy év, Isten nagyon sokat formált, rengeteg harcom volt amely által "megedződtem". És rájöttem, hogy mért kellett nekem oda menni, mert Istennek terve volt velem és még sok fiatallal akikkel ott együtt éltem úgy a suliban, mind a bentlakásba. Isten soha nem hagyott cserbe, mindig velem volt és nap, mint nap vezetett, beszélt velem, használt az Ő országa építésében, mindenben megsegített és megáldott amiben belékezdtem. Voltak olyan alkalmak is amikor bántalmaztak hitemért, de akkor örömmel valottam meg Megvátómat és örültem, hogy egy parányi részem lehet az Ő nagy szenvedédéből. 10. osztály első félévében Budapesten tanultam ösztőndíjjal. Ez az időszak volt a legnehezebb és a legszebb. Ebben az időben éreztem azt, hogy egész az egekik eljutottam és a legközelebb éreztem magam Hozzá. Az is külön áldás volt, hogy én kaptam meg ezt az ösztündíjat abból a 11 fiatalból akik pályáztuk. Örültem, hogy mehetek világot látni, új embereket megismerni és újat tanulni. Akkor még nem értettem, hogy mért kellett oda eljussak, de most már igen. Isten ott is akart valamit munkálkodni amiben engem használt fel. Miután onnan visszajöttem, teljesen megváltoztam, komolyan vettem a lelki munkát és szív ügyemnek tartottam a fiatalok elveszését, felelősséget érzek azok iránt akik körülöttem élnek. Nagyon sokat imádkoztamn azután és elhatároztam, hogy mindennap legalább egy embernek beszélek arról, hogy kicsoda Jézus és hogy Nélküle értelmetlen élni, de milyen jó, hogy Vele érdemes. Közbe nyáronként, hol otthon voltam, hol Hargitán egy keresztyén táborban dolgoztam, most az utóbbi nyaramat teljesen a misszió mezőn töltöttem. Nagyon sokat erősődött az én hitem és megtanultam, hogy ha valamit igazán hiszel és kéelkedés nélkül kéred Istentől, Ő megadja neked. Probáld ki. Ezek után következett az igazi pályaválasztás. Ahogy emlitettem kicsi koromtól az volt az álmom, hogy orvos legyek. Mindig mikor gyerek voltam azon álmodoztam, hogy majd nagy leszek és akkor orvosnő leszek, elmegyek Amerikába, lesz ott saját lakásom, autóm egy jó pasim,stb. Miután megtértem ez teljesen megváltozott, azután arról "álmodoztam", hogy sebész leszek, elmegyek Indiába a szegények közé, hol gyogyítani fgom őket és Jézushoz vezetni az embereket. Nem kell saját lakás, se jó pasi, se Amerika, se hirnév, mert nekem annál több van. Harcba került a pályaválasztás mivel tudtam, hogy ez az én álmom, de nem tudtam, hogy ez Isten "álma" is rólam, Ő is azzal a céllal teremtett meg, hogy orvos legyen belőlem, vagy más a terve velem. Féltem attól, hogy lehet megint áthúzza a tervem, mint 8. végén és máshova küldd el. Nehéz volt számomra, hogy kimondjam feladom az álmom, feladom azt amire annyira vágytam, amiért eddig annyit dolgoztam, és itt vagyok Istenem rendelkezz velem, én ott akarok lenni ahol a helyem, mert tudom akkor leszek igazán áldott (világi nyelven "sikeres"). Miután ezt sikerült kimondani és teljesen Isten rendelkezésére állni elmúlt minden félelmem a jövőmet illetően. Eljött a felvételi ideje s vártam vizsga után, hogy lássam mit akar Isten kezdeni velem. Bevallom semmi más egyetemre nem iratkoztam be és nem is gondoltam arra, hogy valami mást szívesen tanulnák vagy majd csinálnék az életben. De annál nagyobb öröm volt amikor bejutottam az orvosira, tudtam és tudom, hogy itt a helyem és hogy ez Isten célja az életemmel, másokat gyogyítani, úgy testileg, mint lelkileg is. De nem csak ennyi volt, mert Isten közbe más szolgálatra és egyben egyetemre is elhívott, és pedig a teológiára. Oda is úgy mentem felvételizni, hogy ha csak téleg ez Isten terve és megfogom birni a kettőt jussak be. Sikerült a felvételim, oda is felvettek, és külön áldásnak tartom, hogy mindkét egyetemet állami helyen végezhetem. Minden reggel mikor felkelek a hála tör fel belőlem, azért, hogy tanulhatok, azt tehetem amire mindig vágytam.
Isten különösen megáldott mindkét egyetemen erővel,( soha nem éreztem az elmúlt hat hónapban, hogy nem birom és feladom, minden reggel mehetek az erő forrásához és merithetek belőle), bölcseséggel, társakkal, barátokkal, tanárokkal. Kifürkészhetetlenek, de ugyanakkor csodálatosak Isten útjai. Ő mindig a legjobbat adja nekünk, csak mi el kell fogadjuk tőle.
Tapasztalataimból azt a következtetést tudom levonni, hogyha a helyünkön vagyunk akkor Isten nagyon megtud áldani és fel tud használni.
Kedves barátom én arra bátorítalak, hogy merd Isten kezébe letenni az életedet és Rá bízni magadat, mert akkor leszel csak igazán boldog, úgy fogod érezni azt mindennap, hogy érdemes élni, és nem éri meg, hgy megfoszd magad az ádásoktól és azoktól a sikerektől, lehetőségektől amit Isten neked akar adni.
Az élet az ajándék, amit Isten azért adott neked, hogy használd. Hát élj ezzel a lehetőséggel!
2010. március 15., hétfő
Élünk vagy csak létezünk?
Egy pár héttel olvastam ezt a kérdést egy meghivón. És elgondolkoztam, hogy mit is jelent ez a két fogalom, élni, létezni nem ugyanaz a kettő? Tettem fel magamban a kérdést, és a válasz nyilvánvaló volt számomra, hogy nem. És most erről szeretnék írni, hogy mit jelentett számomra létezni és mit jelent élni.
13 éven keresztül léteztem. Megszülettem egy református keresztyén családban, szüleim megprobáltak a legjobban a legjobbra nevelni. Kicsi koromtól ismerem Istent és azt, hogy van Mennyország és Pokol. Azt is tudtam, hogy a Mennyország az egy gyönyörű hely és oda azok jutnak akik szeretik Jézust. Persze tudtam ennek az ellentétéről is a Pokolról, ami a fájdalom és az örök szenvedés helye és azt is, hogy oda azok jutnak akik nem fogadják el Jézust. És én elfogadtam Őt 4 évesen. Aztán ahogy nőttem úgy alakultak ki baráti köreim, kezdtem iskolába járni és nagyon szerettem tanulni. A létezés alapfeltételei megvoltak nálam: ettem, ittam, játszottam, tanultam, kirándultam és mikor nagyobb lettem lázzadtam. Ez mind szép, de nem elég. Élni valami mást jelent. Ahogy nőttem probáltam az embereknek, barátoknak, tanároknak megfelelni. Nem volt igazi boldogságom, soha nem éreztem beteljesülést bármit is értem el. Elkezdtem templomba is járni, sőt még káté órákra is. 13 éves voltam amikor nyáron meghívást kaptam egy ifi táborba. Őszintén nagyon vonzó volt: hegyek, fiatalok, új barátok szerzése, szorakozás, kikapcsolodás, ez az ami kell. Elmentem ebbe a táborba és itt történt valami, és ez az miről igazán szeretnék beszélni.
Keresztyén tábor volt, így esténként igehirdetések voltak. Első este ledöbbenve hallgattam a prédikácót, gondoltam magamban ez nem lehet igaz a lelkipásztor teljesen engem ír le és az én üres, bűnös életemet, széggyeltem magam. Éreztem, hogy így nem mehetek tovább, változásra van szükségem. Volt lehetőség vissza maradni alkalom után imádkozni és átadni az életünket Jézusnak. De én nem tettem, arra gondoltam akkor nem lesznek barátaim és nem leszek menő. Elmentem lefeküdni, de nem tudtam aludni, mert a bűneim nem engedték és rájöttem, hogy igazából csak akkor fogok élni, ha elfogadom az életet amit Jézus ad. Másnap este eldöntöttem, hogy visszamaradok imádkozni és megvalottam bűneim és kértem Jézust, hogy költözzön az életembe és vegye át annak irányítását. Ezt nevezik kegyes szóval "megtérésnek". Tehát megtértem, elfordultam a bűntől és odafordultam Krisztushoz. Ő életet adott nekem, betültötte az ürt az életemben és igazi boldogságot adott. Nem volt azután könnyű, jöttek a megvetések, de ez már nekem nem számított, egy volt csak fontos élni és igazán élni Jézus Krisztusban.
Sok minden történt utánna az életemben. A következő bejegyzésemben erről fogok beszámolni ami azután következett, hogy az életem átadtam Neki.
Kedves barátom azt szeretném kérdezni, hogy te élsz vagy csak létezel?
Gondolkoztam azon, hogy mihez tudnám a legjobban a keresztyén életet hasonlítani ebben a romlott világban és rájöttem a droghoz. Hogy kezdödik a drogozás? Elhív egy barátod buliba, azután megmutatja neked a drogot és megkinál vele. Te elfogadod és csak egy kicsit kiprobálod, azután megint elmész és újra szivsz belőle kicsit többet és mind így míg függővé válsz. Ugyanígy van a keresztyén élettel is egyszer valaki elhív egy keresztyén közösségben ott megmutatja neked Jézust és te egy kicsit kapsz belőle azután újra elmész és már több kell addig amíg teljesen függővé válsz. És ha Krisztus függő vagy akkor vagy igazán szabad, mert Ő szabadságra hívott el minket.
Én nem magamról szeretnék beszélni, hanem szeretném neked bemutatni Jézust és megkívántatni veled. Szeretném azt, hogy mégjobban megismerd Őt és az Ő hatalmát és szeretetét.
Gondolkozz el ezen: "A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen sőt bőségben éljenek."(János evangéliuma 10,10)
Bátorítalak, hogy válaszd az életet!
13 éven keresztül léteztem. Megszülettem egy református keresztyén családban, szüleim megprobáltak a legjobban a legjobbra nevelni. Kicsi koromtól ismerem Istent és azt, hogy van Mennyország és Pokol. Azt is tudtam, hogy a Mennyország az egy gyönyörű hely és oda azok jutnak akik szeretik Jézust. Persze tudtam ennek az ellentétéről is a Pokolról, ami a fájdalom és az örök szenvedés helye és azt is, hogy oda azok jutnak akik nem fogadják el Jézust. És én elfogadtam Őt 4 évesen. Aztán ahogy nőttem úgy alakultak ki baráti köreim, kezdtem iskolába járni és nagyon szerettem tanulni. A létezés alapfeltételei megvoltak nálam: ettem, ittam, játszottam, tanultam, kirándultam és mikor nagyobb lettem lázzadtam. Ez mind szép, de nem elég. Élni valami mást jelent. Ahogy nőttem probáltam az embereknek, barátoknak, tanároknak megfelelni. Nem volt igazi boldogságom, soha nem éreztem beteljesülést bármit is értem el. Elkezdtem templomba is járni, sőt még káté órákra is. 13 éves voltam amikor nyáron meghívást kaptam egy ifi táborba. Őszintén nagyon vonzó volt: hegyek, fiatalok, új barátok szerzése, szorakozás, kikapcsolodás, ez az ami kell. Elmentem ebbe a táborba és itt történt valami, és ez az miről igazán szeretnék beszélni.
Keresztyén tábor volt, így esténként igehirdetések voltak. Első este ledöbbenve hallgattam a prédikácót, gondoltam magamban ez nem lehet igaz a lelkipásztor teljesen engem ír le és az én üres, bűnös életemet, széggyeltem magam. Éreztem, hogy így nem mehetek tovább, változásra van szükségem. Volt lehetőség vissza maradni alkalom után imádkozni és átadni az életünket Jézusnak. De én nem tettem, arra gondoltam akkor nem lesznek barátaim és nem leszek menő. Elmentem lefeküdni, de nem tudtam aludni, mert a bűneim nem engedték és rájöttem, hogy igazából csak akkor fogok élni, ha elfogadom az életet amit Jézus ad. Másnap este eldöntöttem, hogy visszamaradok imádkozni és megvalottam bűneim és kértem Jézust, hogy költözzön az életembe és vegye át annak irányítását. Ezt nevezik kegyes szóval "megtérésnek". Tehát megtértem, elfordultam a bűntől és odafordultam Krisztushoz. Ő életet adott nekem, betültötte az ürt az életemben és igazi boldogságot adott. Nem volt azután könnyű, jöttek a megvetések, de ez már nekem nem számított, egy volt csak fontos élni és igazán élni Jézus Krisztusban.
Sok minden történt utánna az életemben. A következő bejegyzésemben erről fogok beszámolni ami azután következett, hogy az életem átadtam Neki.
Kedves barátom azt szeretném kérdezni, hogy te élsz vagy csak létezel?
Gondolkoztam azon, hogy mihez tudnám a legjobban a keresztyén életet hasonlítani ebben a romlott világban és rájöttem a droghoz. Hogy kezdödik a drogozás? Elhív egy barátod buliba, azután megmutatja neked a drogot és megkinál vele. Te elfogadod és csak egy kicsit kiprobálod, azután megint elmész és újra szivsz belőle kicsit többet és mind így míg függővé válsz. Ugyanígy van a keresztyén élettel is egyszer valaki elhív egy keresztyén közösségben ott megmutatja neked Jézust és te egy kicsit kapsz belőle azután újra elmész és már több kell addig amíg teljesen függővé válsz. És ha Krisztus függő vagy akkor vagy igazán szabad, mert Ő szabadságra hívott el minket.
Én nem magamról szeretnék beszélni, hanem szeretném neked bemutatni Jézust és megkívántatni veled. Szeretném azt, hogy mégjobban megismerd Őt és az Ő hatalmát és szeretetét.
Gondolkozz el ezen: "A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen sőt bőségben éljenek."(János evangéliuma 10,10)
Bátorítalak, hogy válaszd az életet!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
