Minden jó, ha a vége jó :)

Annyi minden történt az elmúlt két nap alatt, kicsit nehéz lesz róla röviden beszélni. Kezdem azzal, hogy hétfő reggel korán felkeltem, mert 8-tól órám volt az egyetemen, és azóta még semmit nem aludtam (szerda 01:30). De gondoltam, hogy veletek is megosztom az élményeim. Hétfőn este 18-ig egyetemen voltam, onnan pedig mentem ügyeletbe a sebészetre, habár itthon bibliakör helyett mikulás partyt szerveztünk, de valahogy úgy éreztem, hogy most a party nem olyan fontos, igy a legjobb barátnőmmel mentünk ügyeletbe. Nagyon örültem annak, hogy a kedvenc dokim volt, és ahogy megérkeztünk fel is mentünk a műtőbe, mivel volt egy pleurostoma, és egy traheaostoma. Ahogy felmegyünk, kivel találkozok, a kedvenc dokimmal. Egy pár szót váltottam vele, és mikor mondtam, hogy a neuroanatómiát jobban szeretem, akkor újra azzal kezdte, hogy biztos annak van lelki háterre. Én nem tudom mért olyan nehéz észre venni azt, hogy igen is mindennek van lelki háterre is, ugyanis az ember nem csak anyag, hanem lélek is, és végül is ami életet adott az embernek az a Lélek volt. Kérdezte, ha megtanultam bemosakodni és beöltözni, én mondtam, hogy igen és hogy remélem, hogyha lesz valami éjjel, akkor be is mehetek harmadkéznek. Erre ő azt mondta, ha megengedi nekem az a rezidens aki kell legyen, hogy helyette bemnejek. Ezzel annyira elszomoritott, (épp a barátnőmnek és a műtös aszisztens lánynak mondtam, hogy én mindent megteszek, még azt is, hogy szombaton felkelek hat előtt és felmegyek korán reggel a klinikára, hogy megtanuljam amit még nem tudok), ő pedig mindig talál valami kifogást, hogy mért ne menjek be. És annyira csalodtam benne, pedig ő volt az orvosok között a példaképem, még azt is mondtam, hogy nem is fogok többet vele menni ügyeletbe, mert semmit nem csinálhatók, sebészetre se megyek többet, mert miden igyekezet hiábavaló. Téleg nagyon rosszul esett akkor. Na de bánatom próbálták azzal elvenni, hogy a barátnőm aki ott dolgozik megtanitotta nekünk az eszközöket (mondta a lány, hogy mind megvannak a kedvenc dokim könyvébe és ne irjam le őket, de mondtam, hogy leirom, hiába vettem meg nyáron, az ő könyvéből nem tanulok, csalódtam benne). Ezek után lementünk a sűrgösségire és ott voltunk, közbe még voltak vizsgálatok ott is meg a smurdon is. Az orvos megkért, hogy irjam én meg a küldő papirt (örültem, hogy legalább ezt megengedi). Közbe a felesége is volt bent a gyerekekkel, szerintem úgy első benyomásként összeillenek, és látszik, hogy egy áldott család, amit az Úr szerzett (bárcsak Neki élnének, és Józsuéval együtt eltudnák mondani "én és az én házam népe az Úrnak szolgálunk"). Éjjel jött egy ember aki megkéselte önmagát, és olyan volt az egész vágás, hogy be kellett menni vele a műtőbe. És ekkor tört meg a jég, mert a kedvenc dokim megkérdezte, ha beszeretnék-e menni harmadkéznek. Én persze, hogy igen, na de elkezdett úgy minden kavarogni bennem, és hamar imádkoztam, hogy semmit el ne szúrjak. A beöltözés nem volt nagy élmény, mivel ezt már tettem, de a műtétbe való részvétel az igen. Olyan furcsa és egyben olyan jó volt ott állni az "áldott kezek" mellett, nem fentről nézni, és segiteni. Mivel ez volt az első műtét amin bent voltam, soha nem fogom elfelejteni, és külön áldásnak tartom, hogy a kedvenc sebészemmel (aki számomra példakép, olyan sokat kell még tanuljak tőle, de mindenképp a legnagyobb példakép számomra az orvosok Orvosa, Jézus Krisztus, és Tőle még neki is van mit tanulni). Műtét után pedig a bogozást is megtanitotta. Bárcsak én is áldott kéz lehetnék, akivel az Úr sokakat megtudna gyógyitani. Örültem annak, hogy az Úr ezt is megadta, és hogy az Ő időzitése tökéletes.
Reggel voltam átadáson, azután haza jöttem, becsomagoltam és mentem egyetemre. Anatómia gyakorlatról, miután a tanársegéd leadta az anyagot elkéreztem, hogy menjek a klinikára. Igy hattól újra mentem a sebészetre, mert még a reggel megigértem a kedvenc aszisztensnőmnek, hogy egyetem után este tizig bemegyek. Hát nem is bántam meg, mivel jött egy plága, amit megengedtek, hogy én varjak össze, az egész csak három szál volt, de ez is külön élmény, mivel meleg embert még nem vartam, csak hideget:). És ez nagyon jól sikerült, úgy látszik a Donati az összejön nekem. Ma az volt jó, hogy a kedvenc rezidensem volt, megoszthattam vele is az élményeim, és olyan jól elbeszélgettünk. Benne legelőszőr a hozzám való viszonyulását szerettem meg, és ő volt a kedvencem, mivel akkor még a kedvenc dokim nem iagzán csiptem. Emlékszem ő vitt le a műtőbe, elmagyarázta az összes műtétet amit láttam, megmutatta az eszközöket, szondákat, varrásokat és bogozásokat. Emlékszem arra is mikor nyáron az egyik ügyeletbe azt mondta, hogy "negyedévre specialista kell legyen belőled", mindig olyan motiváló volt a hozzá állása, és mai napig az. Ő is egy nagyon áldott személy, és őt is szeretem. Azután még az aszisztensnővel beszélgettem egy jót, olyan hálás vagyok érte Istennek. Minden ügyelet után méginkább rájövök arra, hogy mennyire szeretem a sebészetet magát és az osztályt amelyikre járok, és annak orvosait, aszisztenseit, most méginkább a szivemen vannak, és mégtöbbet imádkozok értük. Annak ellenére, hogy kezdödött ez az ügyelet sorozat, nagyon jól végződött.
Ma azt is megtudtam, hogy jó csendben lenni és várni az Úrra, mert Ő jön és cselekszik, dicsőség ezért Neki.